Kedves Idetévedt!
Talán ezt a kis szösszenet több ideig tartott megírni, mint maga a prológust.
Itt és most megnyílik az első önálló blogom, mely a Damege címet viseli.
Remélem tetszéssel hagyjátok majd el az oldalt, s ha ez így történik, kérlek előtte ne sajnáld az idődet egy hozzászólásra, vagy feliratkozásra.
Jó olvasást,
Wacky.
2012. október 17.
A padló hidege szúrta meztelen talpam, oldalt hanyagul lógó kezeim remegtek, s akárcsak a lábaim alatt szétterülő csempe, fagyos hőmérsékletű volt. Szívem rongyossá dobogta magát perceken belül, mellkasom szorítva lüktetett, elmémet elöntötte az aggodalom piszkos köde, a fájdalom belső maró érzése, a harag és a mindent felülmúló félelem keveréke. Az Adam Clan Középiskola kollégiumának reszketően hűvös és kihalt folyosóján lépkedtem sietve, ugyanakkor gyáván és gyanakvóan óvatosan. Jól ismertem a terepet, hiszen két éve ideglenes otthonomnak mondhatom. Most azonban a legkevésbé sem éreztem melegnek, befogadónak, szeretetteljesen, mint máskor.
Verejtékes kezeimmel előcsúsztattam a telefonom, bizonytalan ujjaim erősen közrefogták, a véletlentől félve, hogy lepottyan, s nagy csattanással földet érve figyelmet von rám. Gyors mozdulatokkal nyitottam meg barátnőmtől kapott üzenetet, mely indulásra késztetett ily későn.
Mikor elsőnek elolvastam, gondolkodás nélkül vettem célba Caroline barátjának a szobáját, tudtam, hogy baj van. Eszembe sem jutott opciókat felvetni, csak vaktában rohanni kezdtem. Azonban, hogy most itt vagyok az említett szoba ajtaja közelében, ezernyi rossz lehetőség kúszik a fejembe, kitúrja onnan az aggodalmat és asz elszántságot.
Gerincem vonalán villámsebességgel futott végig félelem, az agyam kigyulladt haragtól, s minden épségét elvesztette mikor Caroline éles és fájdalomba torkolt sikolyát hallottam meg, mely apránként elhalt, azonban a fejemben tovább csengett. Szemeim elkerekedtek, remegés futott át rajtam, ajkaim kiszáradva remegtek egymástól különválva, egész testemben megfeszültem, kezeim kemény öklökbe szorultak.
- Istenkém! - dadogtam magam elé, oly halványan, hogy az egészből csak a leheletem forró páráját érzékeltem.
Gondolkodás nélkül nyúltam a kopott kilincsért, mely vizes tapintású volt, mikor megmarkoltam. Hirtelen mozdulattal nyomtam le, és toltam be a nehézkes, feketére mázolt faajtót. Thomas háttal állt nekem, de a lendületemből következő zajra hevesen felkapta fejét, s rám emelte vérben forgó szemeit, tisztán látható volt, pupillái nagyobbak, mint kellenének. Egyértelműen megint be van szíva, a mocskos kokain hatása alatt áll. Homloka rendes mértékben gyöngyözött, ahogyan a gyér, a plafonon lévő lámpa fénye világosságot adott arcára, észrevehetőek voltak a rajta értetlenkedő karmolások. A szabálytalan csíkokból még frissen buggyantak ki az aprócska vörös vérfoltok. Szemem végigvándorolt duzzadt karjain, át az izzadságtól rongyos és megtépett pólóján, mikor megpillantottam Caroline aprónak tűnő testét, mely reszketve húzódott magzatpózban a sarokban a fiú mögött. Hosszú és hullámos sötétbarna haja verejtéktől tapadt össze, gyermekes arcát a lezúduló könnyáradat még inkább szendévé és sebezhetőnek tüntette fel. Csodaszép pofiját most lefolyt smink próbálta elcsúnyítani, egész lénye remegett. Mikor egy kicsit, azonban pont eléggé elfordította fejét, megpillantottam a jobb arcfelét rondító hatalmas piros ütésnyomot. Pont mint egy tenyér. Egy erős tenyér, mely nevezhető lenne férfiasnak is, azonban egy nő arcán értetlenkedő nyomja sokkal inkább mutatja gyengeségnek. Dulakodtak.
- Mit keresel itt, te szűz kurva? - köpte rám a szavakat az erősebbik nem egyetlen képviselője ebben a kicsi és feszítően erőszakosnak ható szobában.
Elszakadt a tekintetem barátnőm kétségbeesetten csillogó szemeiről, s óvatosan néztem rá. Ahogyan haladtam szűk melegítőjének szárain át a széles derekáig, megláttam a kézeben tartott fenyegetően éles kést. Úgy szorongatta a veszélyes tárgynak a fekete műanyag markolatát, hogy ujjpercei teljesen elfehéredtek, erős kontrasztot alkotva a kés nyelével.
- Vigyázz a szavakkal! - fenyegettem meg kemény hangon, nem szabad kimutatnom a csontomig hatoló félelmem - Mit akarsz Caroline-tól?
Rekedt nevetésétől a hideg rázott, megdermedtem. Egyértelmű, nem vesz komolyan.
- Jobban tennéd kislány, ha vigyáznál a szádra, még mielőtt bármivel is felidegesítesz - egyre közelebb jött, alaposan megfontolt léptekkel, azzal az undorítóan irritáló mosolyával - Ami azt illeti, semmi közöd hozzá, de tudod mit? Mi lenne ha te is segítenél abban, hogy kinyögjön valami fontos információt? Valószínűleg te is tisztában vagy vele, hogy a kis barátnőd annyira okos, hogy már tizenhat évesen megkapta a kormány támogatását a főiskolára. Az a pénz kell nekem! Hol van?
Szemtől szembe állt velem, a köztünk levő távolság pillanatok alatt elszállt, de meg sem próbáltam hátrálni. Legbelül remegtem, erősen kalapált a szívem, a félelem mardosott hatalmas érzésekbe karmoló körmeivel.
- Soha nem mondom el! - erősödött meg egy pillanat töredékére Caroline, hogy aztán újra visszazuhanjon a gyengeség mélységebe - Minek tenném? Hogy drogokat vegyél piszkos úton? Soha.
Kimondhatatlanul erőtlennek és sebzettnek látszott, azonban hatalmas barna szemeiben ott csillogott az a mindent eláruló elszántság.
Thomas először rám villantotta haragtól erdőmélységre hasonlító tekintetét, majd pedig a sarokban szétesett lányon állapodott meg. Tűzben éget a lelke, még láttam, ahogyan megfeszülnek kigyúrt és tetoválásoktól telt karjai, a kést pedig megfordította, támadó pozícióba helyezte. Caroline dermedten nézte, amint elindult felé hevesebbnél hevesebb léptekkel, megviseltnek tűnt fejét finoman felemelte, úgy tűnt könnycsatornái sem bírták tovább a kiképzést, s elapadtak. Nyugodt arckifejezése megdöbbentett. Tudhatta, hogy ez a pillanat be fog következni ma éljel, valószínűleg meg lett az est folyamán fenyegetve.
S én miért állok miért mindig tétlenül egy helyben? Nézzem végig ahogyan egyetlen támaszomat, kiskorom óta ismert és szeretett barátnőmet megölje a barátja, akibe nyakig szerelmes talán még ezek után is?
Tekintetem véletlenül levándorolt a padlóra, még ha csak egy pillanatra is, de ez az egyetlen momentum elég volt arra, hogy megleljem a kis szekrény alá félig becsúszott pisztolyt. Ezt követően reflexszerűen cselekedtem, agyam elborult, nem láttam tisztán, csak egy dolog élesedett előttem ki, s az Thomas háta volt, amint Caroline fölé magasodott, s suttogott hozzá, s a kést egyenesen a torka előtt tartotta. Ekkor esett le, barátnőm meg van kötözve.
Hirtelen és sebességgel dúsan guggoltam le a fegyverért, s amint kezembe zártam, rögvest kerestem a ravaszt. Pillanatok sem teltek el, a golyó villámszerűen kirepült a csőből, s meg sem állt a célpontig. Erősen a fiú lapockájába fúródott, melynek hatására görcsösen összerándult, s óvatosan omlott a földre, feje nagy koppanással érkezve utolsóként.
Szemeimből patakként ömlöttek a megállíthatatlan könnyek, torkom összeszorult, s gombóc készült kitörni, míg kezeim fogságából kihullt a pisztoly, s áldozata mellé érkezett. Még a homályon keresztül is színtisztán láttam Thomas Carter reményvesztett tekintetéből távozni az életet, melyet én magam üldöztem el. Megöltem..
